Hírek

Nagyboldogasszony napja. Régi, sokkal messzebbre visszanyúló gyökerekkel rendelkező ünnep, mint azt a neve alapján gondolnánk. Szép, ízes név, szép ízes tartalommal. A népi kalendáriumban a "két asszony köze", azaz az augusztus 15. és szeptember 8. (Kisboldogasszony napja) közötti időszak varázserejűnek számít. Van vidék ahol moly ellen, van ahol termékenységre, van ahol mindenféle védelemre használták a jeles naphoz társított energiákat. A virágos verzió nálam is beköszönt ma valahogy egészen lazán. Semmi tudatosság nem volt benne, de ma egy kazal virággal díszítettem fel a lakást. Rezgő és nagyvirágú tárnics. Könnyed, lágy és szívet-lelket gyönyörködtető, melengető. Jól esett rendezgetni.

Aztán ahogy elkészült a magam kis tökéletlenségében a virágcsokor, rájöttem, hogy hibádzik az egész. És folytattam a rendezgetést. Túl sok minden volt az asztalon. Amik a virágok előtt nem voltak zavarók, de azzal együtt már kusza volt az egész kép. Rendetlen, már-már kaotikus. Elpakoltam. Mindent a helyére. És közben mindenki mást is elpakoltam a "helyére". És megint azt kellett megtapasztalnom, hogy nincsenek ok nélkül a dolgok. Az enyémek sem. Nehéz feladatok találtak meg. Rendet kell tennem. Olyan helyen, ahol eddig a kéz kezet mos volt a divat. És ahogy lenni szokott egy átlagos takarításnál, aki a takarítást végzi, ő maga is bepiszkolódik. Hogy várom minden nagy takarítós napon a végét. Mert rend lesz, mert végül magamról is szinte rituálisan lemosok mindent, ami rám ragadt a munka közben. És most ezt várom. Lemosni magamról a mocskot. Lemosni, és gyönyörködni a rendben, és megtanítani a többieket vigyázni a rendre. Megtanítani a világnak, hogy jót tenni nem kiváltság. Természetes emberi késztetés. Hogy a helyesen cselekvés nem deviancia. Csak egyszerűen természet szerint való létezés. Egy egészen hétköznapi tevékenység újra értelmezett bennem dolgokat. Pedig csak annyi történt, hogy a virággal díszített asztalhoz, lakáshoz nem passzolnak az elől maradt dolgok.

Ma ékszer nap volt. Volt amelyik már készen volt, csak ma fotóztam be, és volt amelyik ma készült. De az a már-már félelmetes rendezettség, ami őket összekötötte az egészen letaglózott. Épp úgy, mint a virágok. Mindennek rendszere van. És minden kis rendszer egy nagyobb része. A virágok kikövetelték maguknak a környezetük rendjét. Az ékszerek pedig egészen érthetően mondták el az üzenetüket. Sorjában így jöttek: Jeremiel, Raziel, Cassiel, Echlogiel, Gabriel, Evlogiel. Egy egész angyal sereg. Nekem a neveik már egész mondatokat, egész történeteket, és nagyon komoly irányítást-útmutatást hordoznak. Bármilyen nyomasztó is az átmenet, mindig van remény, csak legyen meg a saját magam higgadtsága, éleslátása, türelme, még ha könnyek árán is, de lesz belőle megdolgozott siker, mert akár tetszik, akár nem válaszútra érkeztem, és a jövőt éppen formálom, bízzak benne, magamban, és hallgassak a hírhozóra, és fogadjam az áldást. Már rég nem úgy viselem egyik ékszeremet sem, hogy hopp ma egy Mihály lesz rajtam. Hanem ahogy az imént írtam. Nem Mihály, hanem védelem, vagy karma feladat, vagy … Aztán érkezik hozzá, hogy ja igen, Mihály. Nos akkor megnyertél mára magadnak, gyere fogd a kezem, nehogy elbénázzam. És fogja, és mondja, és megtart, és nem bénázom el. Evlogielt sem. Az áldást sem. Pedig azt nagyon könnyű hagyni elsuhanni. Az áldásnak mindegy, hogy ki kapja, nem nézi, hogy szép vagy csúnya, hogy okos vagy kevésbé eszes, akire kiárad. Annak nem mindegy, aki kapja. Ha ünneplős a lelked, könnyebben fogadod, és tovább is megtartod. A virág, az áldás- szebb és szebbé tesz, ha hozzá alakítod a környezetet, magadat.

Nagyboldogasszony. Virágok, áldás. Válaszút. Türelem. Siker. Áldás.

Legyen így nektek is. És használjátok a „varázsidőt”, a két asszony köze időt.
Áldás

K.

Az ékszer pedig Jeremiel. Hemimorfit, amazonit, hematit. A gyors és hatékony változásokért. Kitartást és bátorságot ad, de csak ésszerű határokon belül.