Hírek
Sokat gondolkodtam, hogy elővegyem-e az angyalhívó csengő témáját is, mint a programozott ékszerekét. De mivel a héten több beszélgetést is ebben a témában ejtettem meg, így csak sort kerítek rá. Már azért is, mert számomra fontos, hogy ami "terméket" készítek-árusítok, az rendben legyen-értelmileg is.
Lehetne GyIK is belőle. Mitől, és miért angyalcsengő? És milyen a hangja, és hogyan cseng, és mitől más minden csengőnek a hangja, ha igazából a bele kerülő betét színe szerint kínálják? Stb… Folytatásért kattints a képre!
Van általános leírás a neten az eredetéről. Ezek szerint mielőtt elbénázta Ádám és Éva a Paradicsombéli állapotokat, még együtt éltünk az angyalokkal. Szerintem ez most is így van, nézőpont kérdése, hogy hova sorolod az életed, és az, hogy az együttélés mit jelent. De vissza az eredethez, vagyis az eredendő bűnhöz, tudjátok: alma, kígyó, Éva, na meg persze a kissé gyáva, de meggyőzhető Ádám… Hát csúnyán banoltak minket akkor, azonban annyira mégsem lehetett rossz az EMBER, mint teremtmény, mert Angyaloknak hiányoztunk, és akkor jött az ötlet és az angyalok elkészítették és nekünk ajándékozták a később angyalcsengő néven elhíresült medált. Ami azt a célt szolgálja, hogy ha megrázzuk, akkor a hangjuk hívására érkeznek hozzánk az angyalok. A legenda úgy folytatódik, hogy mindegyik csengőnek más a hangja, minden angyal ismeri a hozzátartozó ember csengőjének a hangját. És ezzel egyet is értek, de nem a kommerciális, első látásos, minden absztrakciót nélkülöző értelmében.
Gondolkodjunk egyet, együtt. A csengők keretét képező kis cellák zömét nagyon keletről, nagyon profit szempontból rendelik. A hozzátartozó belevalót is. Amely gömböcskék szín-jelentőségét sokan ráadásul a származási hely helyesírási hibákkal is díszített angol nyelvű színelemzésével közzé is tesznek. És ez itt már jócskán hiba. De még, ha csak ennyi lenne. Akár magunk magyarság örökségét, akár európaiságunkat nézzük, nem stimmelnek a színek jelentései!!! A keleti kultúrák magyarázatai bizony más hagyományok alapján alakultak ki…
Csak pár példa az alapvető hibákra, azontúl, hogy még a magyar helyesírási hibák is egyeznek az általam ötletszerűen átlapozott különböző oldalaknál. Bizony komoly "egyediségben és figyelemmel" készülnek a kétségkívül nagy népszerűségnek örvendő csengettyűk…
Tehát a kiragadott példák:
FEKETE: uralja a fényt, a megjelenése elegáns és titokzatos. Már ép ésszel sem igaz A fekete ugyan színtanilag nézve elnyeli a fényt, de nem uralja, és amit a fekete szín szimbolizál, ahhoz végképp semmi köze. Pl a sötétséghez, amely mindig a nyugalmi állapot, illetve a sötétséget egy kis gyertya fénye is megtöri. Tehát hol is itt az uralom?
BARNA: a termékenységet szimbolizálja, és jóleső kellemes érzéseit kelt bennünk. A barna …nos inkább azokra jellemző, akik visszafogják magukat, azaz beolvadni akarnak, vagy megéltek egy komolyabb krízist és biztonságra vágynak… És még sok egyebet…
ZÖLD: a remény, egészség, belső harmónia és becsületesség jelképe. Hát kérem a böcsület az a világoskékhez kötődik :) Lásd heraldika, meg minden egyéb, de gondolatébresztőnek nem rossz :)
NARANCS: az energiát, erőt és önbecsülést tükrözi. Az önbecsülés a Nap-tudat miatt is, ha már minden mást, csakrákat, Jungot és a saját hagyományainkat ki is hagyjuk, szóval a SÁRGA…
De nem szeretném a kereskedelmi szempontokat erőteljesen előtérbe helyező kollégák minden kisebb-nagyobb értelmezési hibáját lektorálni. Ezek a tényszerűek. Tessenek utána olvasni, van irodalma jócskán. Ajánlom szeretettel a Károli Egyetem ilyen jellegű fakultásait.
És akkor jöjjön a fontosabb, hiszen a színek, hát olyanok, ha akarsz hiszel benne, ha nem akkor pont az ellenkezőjében. De akkor absztraháljunk. „…mindegyik csengőnek más a hangja, minden angyal ismeri a hozzátartozó ember csengőjének a hangját…” Igen a hang, az a fránya levegővel terjedő REZGÉS. Ismétlem: REZGÉS. Nem harangszó, nem csengettyű, főként nem miniatűr sárkány- vagy más néven csikung-golyó hangjában nevesített valami. Az említett golyó egy ragyogó meditációs eszköz, de nem angyalcsengő betét, még timsóval beszórva sem, hogy minikére összehúzódjon... :) Miből gondolhatja bárki is, még ha némely önmagát hivatalosnak nevező oldal még a kis golyó tipikus hangját is bejátssza, hogy az az igazi!? Egyébként annak a hangnak bizonyos esetekben lehet örülni. Pl, ha jön a főnök asszony és már messziről hallod, ahogy végig harangozza magát, van időd rendkívül szorgalmassá válni. Vagy kamasz gyereked, amikor éppen tanulás helyett bármi mást csinál, van ideje koncentrált tanulásba transzponálni. Amúgy meg hosszabb távú viselésnél megvadulnak tőle még a macskák is- állatvédők tudják miről beszélek. Tehát Rockosan: eszem megállt :)
Egyébként pedig nem hiszem, hogy mini csikung golyócskákat, vagy macska csengettyűket tettek volna a kis „ketrecbe” az angyalok… Ez már a kínai gyártó, a csengőt, szó szerint értelmező fejlesztése :) Én bizony akkor már inkább az ásvány golyókra voksolok, mert természetes, mert REZEG.
Mert a csengő TE magad vagy! Benned van, a TE rezgésed az, amit hall az angyalod. Az, aki egyébként, tilosban járóknak kifejezetten rossz hír, MINDIG MELLETTED VAN! A csengő nem neki, hanem neked kell, hogy ahogy-amikor MEGZÖRREN, akkor tudatosuljon benned, hogy sohasem vagy egyedül!
Összerezgős napokat kívánva: NKM Kriszta