Hírek

2020. május 29.

Jó reggelt, napot, estét! Ki mikor olvassa.

Nem mondhatja senki, hogy túl szemetelem a hírfolyamát. Nagy dumás vagyok, és sokat gondolkodom, agyalok. Ráadásul megint hetek óta kicsit hangosak a gondolatok a fejemben. Olyannyira, hogy aludni sem hagynak. Általában éjfél és hajnal kettő között felébredek. Aztán eldiskurálok magamban, magammal, a bennem megszólalni vágyóval. Nem, nem délután 6-kor fekszem le :) De valahogy ez a 2-3-4 óra alvás lett a normál mostanában. Annyira sok mindent kell szavakba formálni, hogy nincs is más választásom. Ma éjjel, 23.57-kor kipattant a szemem, győzködtem magam másfél órát, hogy aludni kellene. Nem is voltam toppon, némi öregecskés rosszullétszerű stb, aztán lesz, ami lesz alapon kijöttem, elkezdtem írni, és elmúlt a rosszullét. ;)

Olvastam mostanában pár pillanatról – időről szóló írást, írás részletet. Mindegyik valahol azt sugallta, hogy csak a pillanat számít, hogy csak pillanatok vannak, minden más csak töltelék. Egy nézőpontból ez igaz. Azonban valahol nagyon egyirányú gondolatmenet. A sürgető cselekvésre késztetés, ami a pillanat tünékenységéből adódóan szinte utolérhetetlen módon kényszeres megoldási akaratot generál. Hú de bonyolultan sikerült elővezetnem. De valahogy így a legpontosabb. Kicsit másképpen: a közember létigazolása a tettre készség, sőt tettek, cselekvések garmadája. Ami sokszor mindössze fotelból szájkarate, de megadja az „én odatettem magam” hamis képét.

Ritkán idézek Müller Pétert, de a Jóskönyv alapmű. Nagybetűs ÜZENET. Innét a rövid részlet: „„Ha nem csinálok semmit, ha nem intézkedek, támadok, vitatkozok, perelek, küzdök, könyökölök: baj lesz!” Ezt súgja az egónk. A Jóskönyv bölcsei meg azt súgják, éppen abból lesz a baj, ha az ego intézkedik, támad, vitatkozik, perel, könyököl.” Azzal folytatódik, hogy a kivárás, a várakozás sokszor megoldást is hoz”

Az elmúlt hetek- hónapok során megtapasztaltam a várakozás erejét. Eleinte kényszerből, mert az angyalaim ismernek, így simán rám verték, hogy ne is tudjak ellene ágálni, aztán lépésenként megtanították felismerni a csendben tenni vagy csendben lenni egyértelmű választását. Mára már néha úgy nézek én is magamra, hogy tiszta hibbant vagyok, amikor egy nem rég még totális aktivitást kiváltó helyzetben, most várok. Éber figyelemmel, érzékekkel, de várok. És sorban érkeznek a plusz információk, árnyalódik a kép, egyszerűsödik a feladat. Megtanultam, hogy vannak helyzetek, ahol valóban azonnal cselekedni kell. Egy fuldoklót kihúzni, azonnali cselekvést kíván. Nem is erről beszélek. Hanem azokról a helyzetekről, amikor például kapok sürgető kéréseket, vagy az életem más területein szembejön egy-egy feladat, amit racionálisan azonnal megoldani, megválaszolni akarnék. De szépen megtanultam, hogy várjak. Jön plusz infó, jön plusz segítség, vagy egyszerűen megszűnik a feladat, és nem fektettem bele feleslegesen energiát.

Miközben a munkahelyek a proaktivitást várják el. Én arra jutottam, hogy tökéletesen felesleges ez a lázas cselekvésmánia. Rengeteg tévutat megspórolok a kis kivárásokkal.

Képzeld el, hogy egy vasúti pályaudvaron vagy. Az utolsó pillanatban estél be a vonatodhoz, lihegsz a futástól, hallod, hogy a hangosbemondóban a vonatodat mondják, még inkább rohansz. Beáll a szerelvény. Felszállsz. Megnyugszol, örülsz, hogy elérted. Csak éppen nem a te vonatodat. Mert a hangosbemondóból csak a vonatod részletét engedted be a tudatodba. Azt a részt már, hogy késik félórát, azt nem. Ahogy arra sem figyeltél, hogy az éppen érkező vonat egészen másfelé megy, ráadásul nemzetközi gyors, így a saját vonatodhoz képest tíz állomással később tudsz majd leszállni, és visszafordulni. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy a kalauz az ő szemszögéből teljesen joggal még meg is bírságolhat.

Mint minden hasonlat, ez is kicsit sántít, mert akár lehetne a jó vonatot elérni… stb. De a lényeget szerintem lehet érteni. Ne cselekedj ész nélkül. Bármennyire fontos is egy ügy, helyzet, személy, akkor se ugorj esztelenül a tettek mezejére. Sőt akkor főleg ne, mert az érzelmi töltet végképp szűken látóvá tesz. Tanulj meg várni. Egy-egy estét ráaludni. Hagyni elcsendesülni a vihart, hagyni a kiteljesedni a történetet. Hagyni történni. Lenni, és nem mindig tenni. És ez a cikk sem a Pató Pálságról szól. Hanem a sorsodban lenni, kivárni lehetőségéről, és nem elébe menni állapotról.

Áldás
K. <3

Az ékszer angyala pedig Nemamiel :D Annyira jó fej. Napok óta itt sertepertél körülöttem, sőt… És mire megírtam a cikket, azt is közölte, hogy ugyan nézzem már meg, hogy mit is írtam az első Nemamiel ékszerhez. Elég furán néztem ki itt magamban, de hangosan nevetni kezdtem. És elém kerültek képek az első találkozásunkról. Autópályán, vezetés közben, egy kérdésemre válaszolt. NKM <3 A humoruk mindent visz. Ha Nemamiel megjelenik az életedben, ha dolgod van vele, akkor igény ébredt benned arra, hogy a középszerű dolgokon túllépj…Megtanítja, hogyan érthetsz meg akár bonyolultnak tűnő dolgokat is egészen egyszerűen- mindössze megfigyelned kell őket. És megteszed, amit kell ;) Akkor, amikor kell. Nem előbb, és nem is később.